„A talaj az emberiség egyik legdrágább kincse, mely életteret jelent a növények, állatok és az ember számára.” – áll az Európai Talaj Chartában.
Az ember hajlamos rá, hogy élettérnek csak azt tekintse, amit a felszínen lát. Sokszor elfelejtjük, hogy a lábunk alatt rengeteg apró élőlény nyüzsög, akik fontos szerepet töltenek be az élő rendszerek anyag- és energiaforgalmában.
„Egy evőkanál egészséges talajban több élőlény található, mint ahány ember él a Földön”
Ezek az állatok és egyéb mikroorganizmusok (gombák, baktériumok) mind méretben, mind pedig funkciójukat tekintve nagy változatosságokat mutatnak.
„A talaj vegyészmérnökei”
A talajban élő baktériumok és mikroszkopikus gombák, melyek a kötött szervesanyagokat lebontják és más növények, állatok számára felvehető tápanyagokká alakítják.
„A biológiai szabályozók”
Pl. az egysejtűek, fonálférgek, televényférgek, ugróvillások, atkák, melyek növényi részekkel, más gerinctelen állattokkal, illetve mikroorganizmusokkal táplálkoznak, ezáltal térben és időben szabályozzák ezek populációit.
„Az ökoszisztéma-mérnök szervezetek”
A földigiliszták, hangyák, termeszek és kisebb emlősök, amelyek a jó és tartós talajszerkezet kialakításáért felelősek. Méretükből adódóan megváltoztatják, illetve létrehozzák kisebb talajlakó élőlények élőhelyét, azáltal, hogy tartós talajaggregátumokat, pórusokat, járatokat készítenek, és talajrészecskéket szállítanak egyik helyről a másikra.