Elhivatottan dolgozunk azért, hogy értéket teremtsünk a nagy mennyiségben keletkezett zöld- és szerveshulladékból. Fontosnak tarjuk, hogy a környezetre káros égetés helyett alternatívát mutassunk hogyan lehet gyorsan, kevés munkával kiváló minőségű komposztot előállítani. Célunk, hogy a helyben előállított komposzt, helyben is hasznosuljon és ezáltal megvalósuljon a természet körforgása.
Compastor honlapunkon segítséget nyújtunk mindazoknak, akik szeretnének sikeresen komposztálni, de nem tudják hogyan kezdjenek hozzá. Azokak is segíteni szeretnénk, akik a vállalkozásukban, vagy a háztartásukban szeretnék a zöld- és szerveshulladék mennyiségét csökkenteni.
A megfelelő ismeretek és a szemléletmód elterjesztésére és átadására is törekszünk, ezért oktató tananyagunk segítségével és workshopok szervezésével szeretnék megismertetni minden érdeklődővel a komposztálás fortélyait és a természeti körforgás jelentőségét.
A kezdetleges komposztálási kísérleteket 2010-ben kezdtük el. Célunk elsősorban a zöldhulladék hasznos felhasználásának kidolgozása, ennek eredményeképpen olyan szerves anyag előállítása volt, amely a hulladékként kezelt zöldhulladékból eredményes tápanyagot ad a növények számára, elősegítve az organikus termelést, kiváltani kemikáliákat, és javítani a talajromlást. A kezdeti kísérleti munkát kiegészítettük giliszták telepítésével, különböző forrásból szereztük be, így a vörös gilisztáknak több fajtáját használtuk a kísérleteink, komposztálásunk során:
Eisenia foetida, azaz az esőerdőgiliszta: kistestű piros giliszta, trágyagiliszta
Dendrobaena származási helye: Gyöngyöspata nagytestű humuszkészítő giliszta
Papírgyári iszapgiliszta csíkos giliszta származási helyük Peremarton (cellulózbontó giliszta)
A több éven keresztül vegyesen tartott, többször áttelepített giliszták egy idő után morfológiailag kezdtek hasonlítani egymásra, sőt kialakult a zöldhulladék komposztáláshoz alkalmazkodó helyi változat.
A Pécsi Tudományegyetem munkatársai megállapították, hogy az állomány jelentős részét képező homogén giliszta Dendrobaena veneta fajba tartozik. Mivel a fajnak sok változata ismert, és az általunk kitenyésztett giliszta ezektől morfológiailag és hisztológiailag is eltér, elneveztük Compastor alfajnak, fajtaváltozatnak, varietasnak. Így a technológiánkban használt giliszta hivatalos elnevezése: Dendrobaena veneta varietas Compastor.
Több éves kísérleti munka eredményeként 2015-re kidolgoztunk egy gyors, eredményes gilisztakomposztálási eljárást, amelyet COMPASTOR eljárásnak neveztünk el,és oltalom alá helyeztük, hasonlóan az így kitenyésztett gilisztapopulációval együtt.
Menetközben tapasztaltuk, hogy a giliszták munkája mennyire értékes, és hogy nemcsak a zöldhulladék, hanem a szerves hulladékok, valamint veszélyes hulladékok közé sorolt anyagokat is fel tudnak dolgozni, ártalmatlanítani. Ilyen tevékenységet nagyon kevesen végeznek a világban, ehhez a munkához szükséges gilisztaállomány pedig nincs 2000 km-es körön belül.
Munkánkat szeretnénk kiterjeszteni, országossá tenni, mivel hasznosnak érezzük több szempontból is: csökken a hulladék mennyisége (amely megfelel az EU elvárásainak ), munkahelyeket teremtünk, és hasznos termésnövelő anyagot állítunk elő a mezőgazdaságnak. Ez egyben hulladékgazdálkodás, környezetvédelem, munkahely, termésnövelés és talajjavítás.
Köszöntelek, Pásztor József vagyok, a Compastor technológia feltalálója és tulajdonosa. 2010 óta dolgozom elhivatottan azon, hogy megvalósuljon a vállalkozás mottója:
“Helyben keletkezett, helyben feldolgozott és helyben felhasználható”.
250 kg Compastor komposztban lévő tápanyag elég 1 tonna búza vagy 1 tonna kukorica előállításához.
1 giliszta 3 hónap alatt ivarérett, ekkor minimum meghatszorozza magát.
1 giliszta 0.3-1.5 gramm lehet. Saját testsúlyának megfelelő tápanyagot fogyaszt el naponta.